2012.03.02.
11:09

Írta: mediamindenes

7,5 milliós bírságot kapott a TV2

Ötmillió forintos büntetés, és további 2,5 millió bírság járt a TV2-nek, egy korhatári besorolást sértő reggeli hírműsorért - írja az origo.hu

A Médiatanács a legtöbb bírságot kereskedelmi tévékre a rossz korhatári besorolás, vagyis a szexualitás, erőszak, trágárság túlzott megjelenítése miatt szabja ki - az ilyen jogsértés általában a valóságshow-kra jellemző. Jóval ritkább, de még súlyosabb megítélés alá esik, amikor a televíziók hírműsoraikban olyan megalázó és brutális összeállításokat hoznak le, amelyek az emberi méltóságot sértik. A Médiatanács e heti ülésén megállapította, hogy a TV2 Tények Reggel és Mokka című műsoraiban ugyanazon hír kapcsán az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró szabályok súlyosan sérültek - áll az NMHH közleményében.

A televízió egy édesanya brutális meggyilkolásáról szóló hírrel foglakozott egyik híradós összeállításban és azt követően egy élő stúdióbeszélgetésben is, ahol az áldozat 9, 13 és 16 éves gyermekeit is megszólaltatták. A TV2 mindkét anyagban a megölt asszony feltételezett szerelmi viszonyával foglakozott, ráadásul erről a műsorvezető az elhunyt kislányát és fiait vallatta. Mindkét anyagban többször megemlítették, hogy az áldozat alkoholista volt - és ezt a három gyermeknek is végig kellett hallgatni. Súlyosbítja mindezt, hogy az asszony családtagjai beazonosítható módon - névvel és arcképpel - jelentek meg, és a műsor a család életkörülményeit, magánéletük részleteit is bemutatta. A Médiatanács szerint a jogsértés súlyos volt, ezért ötmillió forintos büntetést szabott ki. Korábban a hatóság összesen három hasonló ügyben indított eljárást, de a szankciók egyik esetben sem haladták meg az 500 ezer forintot.

Egy másik alkalommal a TV2 Mokka című műsorában több bűncselekményről szóló hír is adásba került. Az információs magazinban olyan módon és tartalommal számoltak be az esetekről, ami miatt a tudósításokat csak késő este sugározhatták volna. A korhatár-besorolási szabályok megszegése miatt a csatornának ezúttal 2,5 milliós büntetést kell megfizetnie.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mize.blog.hu/api/trackback/id/tr954284145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása